porzsakmester.hu

Krimi

Gázpalackban a drog

A Baranya Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat három férfi ellen, akik 2015. évben Sásd környékén kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. A három sásdi férfi közül ketten testvérek, akik harmadik társukat már régebb óta ismerték. Kapcsolatuk 2015. évben arra terjedt ki, hogy kábítószert terjesztettek Sásdon. A kábítószert az I.r. vádlott szerezte be ismeretlen forrásból, majd azt értékesítésre továbbadta a két testvérnek, akik eladták a fogyasztóknak. A vádlottak a kábítószer mellett új pszichoaktív anyaggal is kereskedtek, melyet a két testvér szintén az I.r. vádlottól vett át. A vevőknek alkalmanként legalább 3 pakkot kellett vásárolniuk, grammonként 1.000,- forintért. A vádlottak 2015. évben Sásdon folyamatosan terjesztették a kábító hatású anyagokat, mellyel rendszeres jövedelemre tettek szert. Az I.r. vádlott a kábítószert a lakásán, illetve a garázsában tárolta levágott aljú gázpalackokban. A gázpalackokban nagy mennyiségű, részben már előre porciózott eladásra szánt kábítószert foglaltak le a rendőrök. Emellett a nyomozás során kábítószer elkészítésére és csomagolásra alkalmas eszközöket, digitális mérlegeket, vegyszereket és alufóliatekercseket szintén lefoglaltak. A Baranya Megyei Főügyészség a vádlottakat többek között kábítószer kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja, akik közül a legsúlyosabb az I.r. vádlott bűncselekménye, akivel szemben akár életfogytig terjedő szabadságvesztés kiszabására is lehetőség van.

Gázpalackban a drog


Szólj hozzá!